Tori a gimis lány naplója

November 14., szombat
Fél hónap telt el azóta mióta nem láttam a családomat. A kolesz nem is olyan vészes, mint gondoltam. Sőt még élvezem is. Annyira szerencsés vagyok, hogy Kincsővel osztottak egy szobába, de tényleg! Sosem veszekszünk, nincs köztünk semmi nézeteltérés és ez így számomra/számunkra tökéletes. Sajnos nem járhat mindenki olyan jól, mint én. Vegyük példának Timit. A szobatársa egy boszorkány, de tényleg. El sem tudom hinni, hogy Timinek, hogyan sikerült eddig kibírnia Vivit-mondjuk Timiről eddig sok mindent nem tudtam elképzelni. Eddig úgy gondoltam, hogy a jó embereknek, jó élet jár. Hát tévedtem. Sőt olykor a legjobb embereknek jutnak a legnagyobb kihívások az életben...
Mondjuk Timi azt állítja, hogy már megszokta a szobatársát... A düh kitöréseivel együtt és, hogy mióta Dominik megfenyegette Vivient azóta már nem is lopja el a cuccait és nem is kiabál vele...
Van egy óriási előnye a kollégiumnak. Az, hogy együtt aludhatok
Davevel. És Kincsőt ez nem zavarja, mivel általában a barátjánál alszik. Tényleg Kincsőnek lett egy barátja, még pedig az akiről mesélt, Geri. Nagyon jól kiegészítik egymást. És, mivel Geri már 18 éves bérelt magának egy lakást, ahol ugyebár Kincső szokott aludni. Sajnos ma nem tudok Davevel lenni, mivel ma leutazott a szüleihez-pedig olyan jó a karjai közt ébredni. Ma nem történt velem semmi különös. Reggel Timivel elmentem sétálni és utána meg csak kockultam.

*Csak egy tipp, ha elolvastad a lent látható részt hallgasd meg ezt-> Katt. Torinak is ez a zene szól most a fülében. Csakis akkor kattints rá, ha már elolvastad az utolsó betűig is! Vagy esetleg közben indítsd el, csak ne hallgasd meg előbb a zenét, mint ahogy elolvasod a bejegyzést. Puszi*

November 30., hétfő
Ez nem lehet igaz! Életem legszörnyűbb napja volt a tegnapi meg a mai, sőt mióta megtudtam, hogy Dave...
Mindent leírok. Az elejétől a végéig...
Tegnap reggel felkeltem és persze megint nem akartam elindulni az iskolába. Azt akartam, hogy megálljon az idő. Azt akartam, hogy Dave örökre itt maradjon, velem. De nem! Nagy szerencsétlenségemre az idő sem állt meg és Dave sem lesz már itt holnap, mivel elköltözik Amerikába, végleg. Persze, amikor szünet lesz akkor majd visszajön, de már nem számít. Nem tudom, hogy van-e erőm ahhoz, hogy ezt leírjam, de legalább egy kis időre lefoglal. Tényleg észre se vettem, már nem folyik patakokban a könnyem. Ja, most már újra bőgök.